Guillermo Del Toro egy megfejthetetlen géniusz. Időről időre olyan filmeket tesz le az asztalra, amelyek valamiért megosztják a közönséget. Az Ördöggerinc szíven találta az art-mozik érzékeny lelkületű rajongóit, viszont a Mimic-A júdásfaj, a Penge 2. és a Pokolfajzat hidegen hagyta őket. Ezek a hihetetlen látványvilágú, nagyköltségvetésű horrorok és képregényadaptációk leginkább a blockbusterre éhes fiatalok körében találtak igazi rajongótáborra.
De akkor ki is ez a lehengerlő vizuális fantáziával megáldott mexikói zseni? Zseni egyáltalán? Legújabb filmje, A Faun labirintusa megtekintése után ez a kérdés fel sem merül bennünk. Nemcsak, hogy zseni, de igazi hérosz, egy isten! Hiszen csak egy isten teremthet egy egész világot. Ráadásul egy ilyen gyönyörű és egyszerre visszataszító világot, mint A Faun labirintusa!
És ebben most mindenki egyet fog érteni... a kritikusok az egekbe emelik a filmet, a művészmozik "lakói" könnyes szemmel fejtegetik az alkotás szimbólumrendszerét, a látványos, megaprodukciókon felnőtt generáció odavan a film vizuális világáért, a képek erejéért, az idősekben régi meséket, történeteket idéz a film, az ártatlanság korát! Csak a gyerekek... csak nekik nem szabad látniuk a filmet! Mert bizony a cím ellenére nem egy Walt Disney mesével van dolgunk.
Ebben a mesében a sötét tónus dominál, melyet néha vörösre torzít a vér... mert vérből nincs hiány. A filmben ugyanis egymást követik a brutális, sokkoló és szadista jellenetek. De sosem öncélú a kegyetlenség naturalista ábrázolása. A filmbeli kínzások, melyek egyben a nézőt is gyötrik tökéletes hátteret teremtenek a mese színes, különleges, misztikus világának...
A helyszín Spanyolország! 1944-ben járunk, amikor is a fasiszta diktatúra embertelen módszerekkel próbálja megtörni az utolsó lázadók ellenállását az Ibériai-félszigeten. Egy hegyvidéki laktanya szadista vezetője, Vidal kapitány (Sergi López szenzációs alakítása minden idők legvisszataszítóbb és leggyülöltebb figuráját varázsolja a vászonra) kegyetlen brutalitással morzsolja fel a szabadság vágyától fűtött bújkálók lázadását, és kényszeríti behódolásra a környék lakóit.
A kapitány nem is sejti, hogy az ellenállók két segítője épp az ő udvarában él. A megtört orvos (Álex Angulo) és a csupaszív cselédlány (Maribel Verdu maga a fény az éjszakában, és amikor elkezd dúdolni... arra nincs szó) elkötelezett támogatói a bújdosóknak, mégis látszólag megalázkodva szolgálják a hadúrt.
Ebbe a torz és érzelmileg sivár környezetbe érkezik Ofelia (a 13 éves Ivana Baquero magával ragadó alakításával bizonyítja, hogy ő Spanyolország legtehtségesebb ifjú reménysége), az örök álmodozó, a mesék világában élő könyvmoly, aki terhes édesanyjával (Adriana Gil) utazik a táborhelyre újdonsült mostohaapjához, Vidal kapitányhoz.
Az ártatlan gyermek hamar szembesül a brutális, ingerszegény környezet elviselhetetlenségével. Ráadásul magára marad a fizikai és érzelmi kínzások eltorzult univerziumában, hiszen anyja behódol új férje minden akaratának. Adraian Gil megrázó precizitással formálja meg a romantikus asszonyt, aki hiába szereti odaadóan lányát, mégsem tud megértő támasz lenni. A kegyetlen világ megtörte, céljairól és álmairól már rég lemondott. Behódol a hatalom akaratanák. Az ő szájából hangzik el a film tételmondata: "A világ egy kegyetlen hely! És csodák nem léteznek!" Egyfajta Kurázsi mama ő, aki mindent elkövet azért, hogy gyermekeit védje (saját vágyait is feladja), mégis pont ellenük követi el a legnagyobb vétkeket.
A kislány menekülni próbál, de csak egy út áll előtte nyitva. A képzelet kapuja! Egy varázslatos fantázia világba menekül, ahol egy öreg Faunban barátra és segítőre lel. A lénytől megtudja, hogy ő valójában Moanna hercegnő, aki a Föld alatti birodalom királyának elkószált leánya.
A Faun egy szebb élet reményével kecsegteti a valós világ brutalitás elől menekülő gyermeket. Ahhoz azonban, hogy Ofelia visszatérhessen az öröklét és varázslat világába, mág ki kell állnia három próbát. A kislány lelkesen veti bele magát a feladatok megoldásába, és még nem is sejti, hogy a Faunnak egészen más tervei vannak vele.
A film elképesztő zsenialitása abban rejlik, hogy a két dimenzió, a képzelet csodálatos varázslata és a valóság elviselhetetlen realitása sosem szakad el egymástól. Végig, összefondódva fut. És a néző egészen a film végéig hisz benn, bízik benne, hogy talán nemcsak ábránd ez mesebeli lényektől hamzsegő világ, és Ofelia tényleg kiútra talál.
Aztán rá kell döbbenünk, hogy ahogy durvul a realitás, ahogy egyre brutálisabbá válik a valóság, úgy lesz egyre kegyetlenebb, hazugabb és ijesztőbb a kislány világa is. És végül, miután utolsó, igazi barátja, az odaadó Mercedes is megszökik, egyetlen reménysugara, a Faun is becsapja. Ofelia magára marad, egy olyan világban, amit még a felnőttek sem tudnak túlélni. Küzdelme, menekülése reménytelenné válik. Pedig ő mindent megtesz! Vigyél el innen! Vigyél el innen! - kiáltja, de nem tud megszökni. A valóság és saját kis világa is összeomlik.
És a végén, ahogy folyni kezd a vér, úgy gurulnak végig könnycseppeink az arcunkon. Mert sírni fogunk! Sírni... hiszen felcsendül Javier Navarrete vissza-visszatérő, felejthetetlen altatódal dallama, és az Oscar-díjjal jutalmazott operatőr, Guillermo Navarro egy utolsó jelenet erejéig még visszahozza a film haladtával gondosan eltüntett színeket. De ez a visszatérés, ez a filmvégi katarzis számunkra nem jelent feloldást. A néző csak ül, még mindig nem hisz a szemének és a fülének, még mindig üres. Guillermo Del Toro megöl minket is... Szíven talál, és nem hagyja, hogy feltámadjunk. Ha egy filmes torzítással akarok élni:
Az ártatlanokat lelövik, ugye?
És elgondolkodunk, vajon létezik-e ártatlanság a Földön? Napjainkban, ebben az önpusztító világban van-e lehetőség a romlatlanságra. A gyerekek ártatlanok! Gondolhatjuk, hiszen őket még nem fertőzte meg a gyakran oly kegyetlen élet.
De a gyerekeket lelövik, ugye?
Nem gyilkosságról beszélek, hanem arról, hogy vajon mindenkit megront-e az élet, a társadalom, a világ? Vajon létezik-e ártatlanság? Vajon van-e realitása? Vagy csak egy álom? Félek, sokunkban marad kétely ezzel kapcsolatban. Nehéz kimondani, de az ártatlanság illúzió, melyet a fantázia teremt... a romlatlanság egy mese! És nekünk embereknek, a felelősöknek a legnehezebb ezt tudomássul vennünk! Pedig félek, igaz... az ártatlanság mindig eltéved A Faun labirintusában!
Ha láttad a filmet vagy van véleményed, nyugodtan szólj hozzá!
a komment menüpontban :)
A FAUN LABIRINTUSA (2006) (El Laberinto del Fauno)
Színes, mexikói fantasy, 112 perc Szereplők: Maribel Verdu, Ivana Baquero, Sergi Lopez (II), Ariadna Gil, Alex Angulo Rendező: Guillermo del Torro
AJÁNLOM AZ OLDALT
![Forrás: [origo]](http://www.origo.hu/i/0704/20070418deltoro.jpg)
